Dezső Csilla

Brief info

Van egy mondás, mely szerint mindenki rendőrnek születik, de van, aki továbbtanul. Én megtettem. A Rendőrtiszti Főiskola után női magazin újságírást tanultam a Sanoma Médiaakadémián, majd a Fitness Akadémián szereztem sportszervező, -menedzseri és úszásoktatói OKJ képzettséget.
A fasciával egy sportsérülést követően ismerkedtem meg, addig fogalmam sem volt, hogy az én testemben is (ahogy mindenkiében) ott lapul. Futás közben volt, hogy annyira fájt a térdem, hogy busszal kellett hazajönnöm. Eleinte pihentettem, aztán nyújtottam, kerestem a probléma okát, de semmi nem használt. Az irodai munka miatt már a térdem előtt állandóan fájt a nyakam, a vállam és a derekam is, ezért elmentem Almásy Csilla egyik rendezvényére. És itt kapcsolták fel a villanyt. Eleinte csak pislákolt a fény az alagút végén, aztán kiderült, hogy a csípőmtől fáj a térdem. Ennek teljes helyrerakása kb. fél év volt. De 2 hónap után már tudtam újra fájdalommentesen futni. És a heti tréningek következtében egyszer csak azt vettem észre, hogy már nem is fáj állandóan minden porcikám. Ekkor határoztam el, hogy én ezt bizony megtanulom, és másoknak is megmutatom, hogy milyen keveset kell tenni ahhoz, hogy ne fájjon valami állandóan. Persze ez nem egy csodatevő módszer, de ha figyelsz a testedre, akkor jó lesz neked. Az Almásy Csilla Mozgásakadémián végeztem el a fasciatréning, stretching és mobilizáció tanfolyamot, hogy másoknak is segíteni tudjak.